Bárhol is járjak még a nagyvilágban, Anglia Costwold-je örökre belopta magát a szívembe, igazán szerencsének mondhatom magam, hogy épp ezen a vidéken lakhatok!

Még tavasszal, párommal Witney-ben sétálva betértünk egy könyvesboltba. Kezembe akadt egy könyv erről a régióról, és azt lapozgatva egy csodás kis falu látképe tárult a szemem elé. Minster Lovell – olvastam és azonnal eszembe jutott, hogy ez bizony itt van Witney mellett! Nosza, több se kellett, ugrottunk is az autóba, és irány a - valóban innen néhány kilométerre levő - kis falu. Már a közvetlen odavezető út is vadregényes, sűrű erdőn át vezet, mintha visszautaznánk az időbe. A faluhoz érve ez az érzés fokozódik, ősrégi hídon kelünk át, egysávos az út, alattunk folyik a Windrush folyó. A piciny falu főutcáját több évszázados, zömében nádfedeles házak szegélyezik. Sajnos azon a tavaszi napon épp a pocsék angol időjárásban volt részünk, vastag sötét fellegek, és az az apró, alig látható sűrű eső, ami pillanatokon belül gatyáig eláztat. Ennek ellenére tettünk egy rövid sétát. Megnéztük a templomot, ami mellett –ahogy itt legtöbbször – temetőkert található, évszázados sírkövekkel, melyeknek a feliratát az idő olvashatatlanná koptatta.

Odébb egy hajdan volt hatalmas kastély romjai állnak, a Windrush folyó mellett. Még a 15 század elején az egyik leggazdagabb főúr építette, sajnos az évszázadok során, többszöri tulajdonos váltást követően elhagyatottá vált, most már csak a romjaiban gyönyörködhetünk. De még így is lenyűgöző. Körülötte, erdő, folyó és az itt megszokott, harsogóan zöld, ápolt gyep. Senki nem volt ott rajtunk kívül, csend és béke volt. Imádom az ilyen helyeket, ahol nem tobzódnak a turisták!

Most néhány napja visszatértünk ide, már kellemesebb időben, hogy jobban felfedezzük ezt a kis gyöngyszemet. Az ellenkező irányban indultunk el, egy ötcsillagos szálloda kertjét jártuk végig. Újra szerencsénk volt, rajtunk kívül egy ember sem mutatkozott sétánk során. Ezt már más hasonló helyeken is tapasztaltam, és nagyon tetszik: annak ellenére, hogy a hotel területén van a kert, vagy park, idegenek is nyugodtan bemehetnek, körül nézhetnek. A kutya nem foglalkozik velünk! Szépséges a kert, nagy fák, formára vágott bokrok, csíkos vászon napozóágyak terpeszkednek, pihenésre csábítva a sétálókat.

Amott egy hangulatos kis pavilon, ez esküvők festői helyszíne lehet, ugyanis több kis felcímkézett kis bokrokra lettünk figyelmesek. Ezeket egy-egy boldog pár házasság kötésének alkalmából ültették, egy örök mementó a jeles napnak. Milyen romantikus ötlet, persze mi azonnal gonoszkodva azon élcelődtünk, hogy a frigyek legtöbbje valószínű sokkal rövidebb életű lesz, mint az emlékül elhelyezett bokrocskák ! Már azt hittük, a sétánknak lassan vége, de a kert egy hosszú sétányban folytatódik a Windrush folyó mentén. A szép békés tájon itt is voltak érdekességek. Amit legelőször felfedeztünk, a folyóban forgó turbina, mely az elhelyezett tábla szerint az egész hotel energia szükségletét biztosítja. Az elv Arkhimedesznek köszönhető, de ennél bővebb leírást senki ne várjon tőlem: a réges-régi fizika órákról csupán annyi emlékem van, hogy a tanárom Zsuzsannának szólított, és valószínűleg kedvelt, mert évről évre kegyelem kettessel átengedett. Valamint Arkhimedesz mondta, hogy heuréka, és kiugrott a fürdőkádból, erre még emlékszem....na hagyjuk...inkább mesélek arról, hogy tovább haladva a Windrush partján kis fakunyhóra leltünk, melyen a Gone fishing felirat díszelgett, néhány pecabottal felturbózva a feeling-et, olyannyira, hogy szinte kedvet kaptam a horgászáshoz, amit eddig halálosan unalmas tevékenységnek gondoltam. A kis kunyhóban fa asztalok és padok is helyet kaptak, kár, hogy a piknik kosarunkat otthon hagytuk. Majd néhány lépés után következett az újabb meglepetés. Egy hatalmas öreg fa, melynek ágáról hosszú kötélen himbálózó hinta lengedezett, mögötte kis vízesés csobogott. Az idilli látképet itt is a csíkos napozóágyak, egészítették ki. A hintát azonnal boldogan birtokba vettem, régvolt gyerekkoromat idézve, azonban most már nem vagyok annyira fitt és bátor, hogy a magasra szálló hintából kiugorva repüljek, mint ahogy azzal régen elszórakoztam.

Visszaúton a folyó túlpartjáról is megcsodálhattuk a tájat, szálloda mellett elhaladva pedig muszáj volt, kukkolási mániámat kielégítenem. Elárulom ugyanis, hogy imádok idegen ablakokon belesni, ez talán még gyerekkoromra nyúlik vissza, mikor karácsony tájékán, a hideg utcákon sétálva, állandóan a kivilágított karácsonyfák látványát kajtattam. Itt a tipikus angol házak ablakán szeretek bekukkantani! A szálloda társalgója lehetett, ami elénk tárult, és a látvány szemet gyönyörködtető: gerendás mennyezet, kandalló, süppedős fotelek, kanapék, hangulatos asztali és fali lámpák, melyek kellemes félhomállyal világítják meg az évszázados falakat. Itt aztán el lehetne tölteni néhány napot, csend, béke, nyugalom, ódon falak, imádlak Cotswold!