Az első reggelen korán ébredek, na nem magamtól. Az egyik szobában két lengyel pasas cellázik. Ezek igen korán kelők lehetnek, de nem is ez a baj, hanem ahogy kinyílik a csípájuk azonnal elkezdenek dumálni, a már este megtapasztalt hangerővel. Fel sem fogom, reggel fél hét tájékán mi az istent kell ilyen buzgón megbeszélni? Mi történhetett az éjszaka? Elmesélik mit álmodtak? A helyzet fokozódik, mint hallom kimennek a konyhába reggelit készíteni. Jó, kiadós reggelit, a szobámba percek múlva kemény, hagyma és zsír szag szivárog fel. A pocsék gyomromnak más sem hiányzik, sarkig nyitom az ablakot.

Délelőtt jó hosszasan henyélek az ágyon, és morcosan szemlélem a kinti időjárást. Mióta betettem a lábam Angliába a szél szünet nélkül tombol, innen is látom, ahogy tépi a fák lombjait. Az ég csúnya sötét, mintha legalábbis este lenne. Tuti, hogy esni fog. Aztán egyszer csak mintha pirinyót világosodna, a napocska erőlködik, de egyelőre nem áll nyerésre. Ettől egy csapásra jobb kedvem lesz, összeszedem magam, és felkerekedek. Itt az idő, hogy felfedezzem egyedül is a várost! Kilépve a szobából összetalálkozom a mellettem levő lakóval. Már futólag láttam, tenyeres talpas, kissé lompos lengyel nő, az ingatlanos is emlegette. Valami Kasha a neve, autója is van. Nekem Kate-nek mutatkozik be, pár szót udvariasan eltársalgunk. Ő az, aki úgy jár, mint egy tank, remegnek alatta a szőnyegezett lépcsőfokok, és ordítva beszél, ugyanúgy, hogy itt mindenki más…

Az utcára érve bizonytalanul szemlélődöm, merre is induljak? Nagy sóhajjal balra fordulok. Hamarosan a már megismert mini központhoz érek, mármint ennek a lakórésznek a kis bevásárló központjához. Ezt elkönyvelem a mai nap első apró sikerének. Van itt kajálda, mini Spar, postahivatal, fogadó iroda. De ami még fontosabb, innen látszik a templom tornya, ami egyértelmű tájékozódási pont, ami a belvárost illeti. Mielőtt elindulok ebbe az irányba, visszafordulok, hogy megjegyezzem, pontosan honnan is jöttem? Csak hogy biztos vissza is találjak! És basszus, már nem tudom….elképesztő, nincs még a világon egy ekkora tájékozódási lúzer!!!!

Keskeny utcán sétálok végig, itt csak gyalogosok és bringások járnak. Rajtam kívül csak egy anyuka tolja a babakocsit, mellettük egy kutyus lohol. Elhaladok a Lidl mellett, itt majd hazafele veszek kenyeret. Odaérek a templomhoz, ódon régi temetőkert veszi körbe. A düledező sírfeliratok már olvashatatlanná koptak az idők során. A fák mellett, tőlem két méterre mókusok ugrándoznak. Ettől felvidulok, nekiállok fotózni őket, de olyan kis fürgék, hogy nem sikerülnek jól a képek. A templom mellett nagyon hangulatos kis házikó terpeszkedik, úgy képzelem ez lehet a paplak, de lehet, csak a fantáziám lódul meg. Eszembe jutnak a gyerekkori kedvenceim, az Agatha Christie krimik. Gyilkosság a paplakban. Ez egész jó helyszín lehetne!

A templom nagyon szép, ahogy az interneten olvasom, 156 láb magas tornya van, alapjait még 1070-1100-as évek között tették le. A jelenlegi épületet a 13. században építették és 1243-ban szentelték fel. Lenyűgöző évszámok!

Ahogy tovább megyek, feltűnik a belváros. Keskeny utcák, épp hogy elférnek az autók egymással szemben haladva. A házak itt is nagyon régiek, mindenféle bolt található bennük, jó néhány ingatlan iroda, éttermek és bankok. Na, utóbbiakra nagyon kíváncsi vagyok! Ha meglesz a munkaszerződésem, akkor egyiket felkeresem, hogy számlát nyissak. Alig várom, hogy összevessem a hazai és az itteni „értékesítési gyakorlatot”!

A szél változatlanul fúj, mint a bolond, és mintha valami az arcomba permetezne. Aha, ez az a bizonyos eső fajta, ami gyakori itt Angliában. Szinte alig észrevehető, apró szemű, de képes percek alatt eláztatni. Esernyőt kitettem reggel, és sikeresen a szobámban hagytam, bravo! Gyorsan befordulok egy szűk kis mellékutcába, hátha itt jobban védve vagyok. Itt is boltok vannak, olyan mediterrán jellege van.

Bemegyek az egyik shop-ba. Olyan roppant fontos dolgokat felejtettem otthon, mint a kőpúderem, de a krémes alapozóm is itt mondta be az unalmast. Ezeket be kell szereznem feltétlen, mert ezek az alapellátmányhoz tartoznak. Ha már ilyen bőröndbe beletuszkolt szűkös ruhatárral és mindösszesen kettő darab táskával kell sanyarú módon beérnem, legalább a képem legyen megfelelően tatarozva! A boltba belépve elnavigálok a kozmetikai állványok felé, az egyik mellett egy boltos kisasszony guggolva pakol. Mikor meglátja, hogy ott ólálkodom, mosolyogva feláll és közli, arrébb megy, hogy több helyem legyen. Meglepődve köszönöm meg a figyelmességét. Végül nem veszek semmit, hazafele veszem az utam. A templom mellett elhaladva hirtelen elhatározom, hogy bemegyek. Szinte vágyom a csendjét, a megnyugtató légkörét. Tudom, az a fajta rohadék, ateista dög vagyok, akinek ha valami hasfájása van, azonnal buzgón Istenhez kezd fohászkodni. De biztos vagyok benne Isten (aki nyilvánvalóan nincs, vagy mégis?) nagyon megértő, és az ilyen elfajzottaknak is segít. De ez most sajnos nem fog összejönni, a nagy vasajtó zárva van.

Beugrom a Lidl-be, némi kenyérféléért, majd hamarosan a keskeny kerékpár és gyalogos utat is magam mögött hagyom. Itt állok az átkozott hosszú, kanyargós utcák sora előtt. Vissza kéne találni az Abbey Road-ra, ahol a szobám van! Persze lövésem sincs merre is induljak, az utca nevek is kavarognak bennem. Á, most mit részletezzem? Legalább egy órát bóklásztam, össze-vissza! Még a házak is tök egyformának tűnnek itt! Közben alaposan rákezdett az eső! A nadrágom lassan átázott, fáztam és csak annak örültem, hogy nem voltak járókelők, mert azoknak akár gyanús is lehetett volna, hogy mit kóválygok ott, mint gólyafos a levegőben. Már hangosan szitkozódtam, közel álltam ahhoz, hogy elbőgjem magam, mikor egyszer csak ott állt előttem az utca tábla : Abbey Road. Heuréka!!! Csak úgy előre megjegyzem, ennél durvább eltévedésem is lesz, így hát nyugodtan ki merem jelenteni, reménytelen eset vagyok a tájékozódást illetően!