A pénteknek még itt is örülni kell, hisz jön a hétvége!  Még akkor is, ha az időjárás olyan gyatra, hogy az ember legszívesebben az ágyba bújna, fejére húzva párnát, takarót. A munkahelyről kilépve alattomosan apró, kemény szemű esőben (vagy havas eső????)  róttam az utat, majd bekanyarodva az utcámba virágos jókedvem kerekedett. Messziről kiszúrtam, hogy a sorozatgyilkos fejű, földszinti lakótársam autója nem áll a ház előtt, vagyis……trallala … egyedül leszek a házban! A többiek délután dolgoznak! Írtam már erről a pasiról (és a többi eszetlenről is, akikkel kénytelen vagyok egy fedél alatt élni), de ha a hülyeségért érmet osztanának, akkor itt ez állna a dobogó felső fokán! Ennek vagy prosztata vagy bélproblémái vannak, ugyanis ideje nagy részét a lenti fürdőszobában tölti, ahonnan kétpercenként a wc ülőke lecsapódásához hasonlatos hangok szűrődnek ki. Ezt a fürdőszobát szerintem senki más nem használja. Legnagyobb bosszúságomra, az összes földszinti lakó ide robog fel a lépcsőn, itt lubickol hosszasan az emeleti fürdőben, és itt hagyja felhajtva a wc ülőkéjét. Ezt egész addig nem is értettem, míg néhány héttel ezelőtt én voltam a házban a soros takarító. A lenti fürdő gyalázatos állapotban volt! A  kosz egy dolog, de zuhanyfülke és a klotyó is tele volt valami sűrű gipsz szerű anyaggal, a lefolyón alig ment le a víz. Lehet, hogy nem is bélprobléma miatt dekkol ennyit a fürdőben, hanem alagutat ás? Komolyan mondom, ez a probléma erős fejtörést okoz nekem, de tartok tőle, hogy sosem fogom kideríteni, mi lehet az igazság!

Visszatérve az örömömre - miszerint legalább egy, másfél órára  enyém az egész kéró - az jutott eszembe, hogy én most blogolni fogok! Egyrészt már hetek óta nem írtam, másrészt meg jókedvemben talán ez a poszt nem lesz végre olyan rinyálós, mint az eddigiek. Mert komolyan, kit érdekel már az örökös panaszkodásom? Már nekem is herótom van magamtól!

Hogy naprakész és témában is friss legyek elmesélem, hogy megünnepeltem Bözse szülinapját, az érthetetlenül beszélő, télen is rövid gatyában mászkáló, vöröslábú angolokkal.

Tudjuk, tegnap volt Erzsébet királynő 90 éves, ami már önmagában is lenyűgöző dolog, hisz kevesen élnek meg ilyen szép kort, ráadásul ilyen jó formában. Mondják sokan, nem csoda, nyilván nem stresszelte agyon magát hosszú évei során! Én azért ezzel nem értek egyet, volt a családjában épp elég botrány, ami alaposan megviselhette a hagyományokhoz köztudottan mereven ragaszkodó királynőt.

Bevallom én kicsit mindig irigyeltem az angolokat a királynőjük miatt! Van az országnak egy emblematikus személyisége, aki minden politikai párttól és nézettől független, tiszteletreméltóan előkelő, tartása van, az emberek nagy többsége szereti, rajong érte. Nekünk ilyenünk sose volt, talán csak kicsit Göncz Árpi bácsi. Pedig milyen jó lenne, ha volna egy olyan egyéniség, aki kicsit összekovácsolná a nemzetet!

A múlt héten egy szórólapot dobtak be a házba, miszerint április 21-én hozzám közel lévő Burwell Recreation Ground-on ünnepség lesz, őfelsége születése napja alkalmából. A papíros szerint este 7-kor kezdődik az esemény, lesz szülinapi torta, zenebona, tűzgyújtás, gyertyák, frissítők. Sanyarú hétköznapjaimon végre valami program! A fantáziám teljes sebességre kapcsolt. Elképzeltem, hogy lesz egy jó nagy vidám, (számomra persze teljesen érthetetlenül) karattyoló tömeg, kezükben gyertyákkal vonulnak, ami hangulatos kellemes fénybe borítja az esti tájat. Gondoltam lesz egy szép beszéd a királynőről, majd elénekelik az angol himnuszt, (ugye God save the Queen) aztán a happy birthdayt, majd kigurítanak egy iszonyatosan hatalmas tortát, és szépen körbe kínálják a népnek, angol zászlót mintázó műanyag pohárban levő üdítők kíséretében. A torta persze tényleg hatalmas lesz, én nekem is jut belőle egy szeletke, nyami! A  gondolatára már meg is indult a nyálképződésem!

Tegnap munka után a szobámban ráhangolódtam az eseményre, és nekiálltam cikkeket, fotókat nézegetni a királynőről. Bözsét én leginkább az öltözködése miatt csípem. Tetszenek a kalapjai és az, hogy éltes hölgy létére bátran visel fantasztikusan élénk, világos színeket, legyen az akár rózsaszín, vagy kikerics sárga. Ez mellett mindig olyan érzésem volt, hogy olyan kardot nyelt nőszemély lehet, de a neten találtam egy rakat olyan fotót, amin teli szájjal kacag, ezzel egészen emberivé varázsolva a fizimiskáját. Ezen felvidulva nekiindultam az ünnepségre.

A rémesen kanyargó utcákat már kitapasztalva hamar odaértem a helyszínre, ami a nevéhez híven szó szerint egy hatalmas grund. Egy része focipálya, egy része játszótér, szélén egy házzal, aminek a funkciójára nem jöttem rá, de nem is igazán volt lényeges. A nép már gyülekezett, de azonnal rájöttem, hogy a fantáziámban szereplő gyertyás felvonulás hibázik, ugyanis itt este 7-kor, sőt még 8-kor is teljes világos van. Egy kordonnal elkerített helyen mindenesetre asztalra állított mécsesek sorakoztak, de messze nem annyi, amivel egy tömeg szépen fel tudna vonulni. Ami a frissítőket illeti, az sem olyan volt, mint ahogy elképzeltem. Egy lelombozóan csicsás lakókocsi büfé állt a mező szélén, ott lehetett kaját meg piát vásárolni. Ekkor már mondogattam magamban: hülye vagy, frissítő?  Ha akarsz, akkor vegyél magadnak! Az angolok vettek is, sokan hatalmas hotdogokat tömtek az orcájukba és nagy műanyag pohár sörrel a kezükben lófráltak.

Egy ideig ácsorogtam, meglehetősen elveszetten, majd egyszer csak egy sárga mellényes pasi elkezdett óbégatni, amiből egy kukkot sem értettem, szokás szerint. Széles mozdulataiból meg az emberek mozgásából arra következtettem, hogy húzzunk a grund közepére. Itt szintén kordonokkal elkerített kis rész volt, a közepén egy brutál nagy gázégővel és két gázpalackkal. Komolyan, olyan ketyere volt, mint amin otthon a jó kis bajai halászlét főzzük, csak ez olyan két méteres magasságba nyúlt. A kordonon belül néhány ember tartózkodott, köztük egy pasas, akinek a nyakába egy nagy fuksz lógott, arra tippeltem, hogy ő a polgármester. Egy darabig ott ácsorogtunk, majd a polgármester mondott egy rövid beszédet, amit szerintem senki nem hallott, mert a játszótér tele volt üvöltöző gyerekekkel. Legalább egy erősítőt és mikrofont hozhattak volna! A nagyon rövidke beszéd után meggyújtotta a bazi nagy gázégőt. Mindenki nagyon örült és hujjogatott, majd közösen elkornyikáltuk a happy birthday-t. Himnusz az nem volt.

És ennyi volt a nagy ünnepség! Egy ideig még hitetlenkedve ácsorogtam és reménykedve nézegettem az épület felé, hogy majd hozzák a tortát, de látva, hogy többen elindulnak hazafelé, én is így tettem.

Nem tudom ki zabálta fel azt a nyomorult tortát, de legyen tőle hascsikarása! Meg úgy az egész ünnepség egy nagy csalódás volt, Bözse ennél sokkal szebbet érdemelt volna! Sokaktól hallottam itt már, hogy az angolok nem tudnak szervezni, hát most nekem ezt bebizonyították!

Az Abbey Road felé baktatva már azon elmélkedtem két hónap elteltével vajon hol fogom álomra hajtani fejecskémet? Ugyanis felmondtam a szobabérletem, június 21-én elhagyom az ordibálósok és dilinyósok házát, átadva a szobám a következő szerencsétlennek, akit így ismeretlenül is előre sajnálok!